Szórakoztató club

Itt mindeki megtalálhatja azt ami érdekli

Jaguár

A jaguár (Panthera onca) a macskafélék egy nagy testű, Dél- és Közép-Amerika trópusi és szubtrópusi területein elterjedt faja. Közeli rokonságban áll az Óvilágban élő nagymacskákkal, köztük az oroszlánnal, tigrissel és leopárddal.

A jaguár az Újvilágban élő legnagyobb és legerősebb macskaféle és az egyetlen faj a párducformák alcsaládjából (Pantherinae), amelyik Amerikában fordul elő.

Etimológia

A jaguár elnevezés egy indián szóból ered, melynek jelentése "aki egy ugrással leterít". Lévén jó mászó, nemegyszer a leshelyéről szolgáló fáról ugrik rá gyanútlanul arra haladó zsákmányra.

Sok közép-amerikai és dél-amerikai országban a macskát el tigre néven ismerik.

Megjelenése

A jaguár hasonlít a leopárdhoz, ám robusztusabb testfelépítésű, és nagyobb foltok díszítik bundáját. Feje szögletesebb, rövidebb, végtagjai zömökebbek.

A jaguár az amerikai földrész legnagyobb macskaféléje, testhossza 162–183 cm, nem számítva a farokhosszat, mely kb 70–80 cm. Jellemző marmagassága 67–76 cm, súlya 56–96 kg. A nőstények általában 20%-kal kisebbek, mint a hímek. A Dél-Mexikóban és Közép-Amerikában élő jaguárok általában kisebbek, a hímek 50-60, a nőstények 40 kg körüliek.

Alfajai

  • Panthera onca arizonensis
  • Panthera onca centralis
  • Panthera onca goldmani
  • Panthera onca hernandesii
  • Panthera onca onca
  • Panthera onca palustris
  • Panthera onca paraguensis
  • Panthera onca peruviana
  • Panthera onca veracrucis

Elterjedése

Elterjedt Dél- és Közép-Amerika esőerdeiben, mocsaraiban, magashegységeiben. Rendszerint vizes élőhelyek közelében él. Egyedszáma sokfelé megcsappant, de kihalás nem fenyegeti. Elterjedésének északi határa az Egyesült Államok délnyugati részein, főként Arizonában és Új-Mexikóban húzódik, korábban Dél-Kaliforniában és Texasban is élt.

2004-ben vadőrök Arizonában kaptak lencsevégre és dokumentáltak jaguárokat az állam déli részein. Jelenleg nem tisztázott, de napjainkban észlelt jelentések alapján feltételezhetően állandó populáció alakult ki a délnyugaton vagy ezek a nagymacskák csupán kóborlásuk közben áthaladnak a határon Sonoránál, Mexikóból. Azonban az Egyesült Államokban a faj a veszélyeztetett fajok listáján szerepel, tehát védelem alatt áll és nem vadászható, vagyis, ha bárhol a délnyugaton a nyomukra bukkannak, a törvény szerint ez az állat nem zavarható meg. Északon, például Missouri környékén talált jaguármaradványok tanúskodnak arról, hogy ez a faj az Egyesült Államok déli részén is elterjedt volt.

Ökológiai szerepe, életmódja

Élőhelyein a jaguár csúcsragadozó faj.

A jaguár jó úszó, azon kevés macskafélék egyikéhez tartozik, melyek akár a tigris, kedvelik a vizet. Mászó tudománya is jó. Elsősorban a folyók közelében, mocsarakban és sűrű esőerdőkben fordul elő, ahol az átláthatatlan aljnövényzetében könnyedén becserkészheti a zsákmányt.

Zsákmányállatai

A szaporodási időszakon kívül a jaguár magányosan él. Vadászterülete 25-150 km2 körüli. Számos gerinces állatfajra vadászik, köztük szarvasfélékre, kajmánra, közönséges tapírra és pekarifélékre. Fogyaszt békákat, teknőst, egeret, halakat és akár háziállatokat is.

Szaporodása

A fiatal hímek 3-4 éves koruk körül, a nőstények 1 évvel korábban érik el az ivarérettséget. A nőstények 90 – 110 napos vemhességi idő után kb. 1-3 kölyöknek adnak életet, közülük átlagosan 1-2 éri meg a felnőtt kort. A kicsik vakon jönnek a világra, 2 hét után kezdenek látni. Két évig maradnak anyjukkal, mielőtt elkezdenének terület után kutatni. Átlagos élettartamuk a vadonban 10-11 évre becsülhető, fogságban akár 20 évig is élhetnek.

A jaguár a közép- és dél-amerikai kultúrában

A jaguár szó a dél-amerikai tupi-guarani nyelvből ered. A Jagua szó a guarani nyelvben „kutyát” jelent. A jaguár valaha egy uralkodói cím volt, melyet a maja hagyományokban az uralkodó hercegeknek, hercegnőknek és uralkodói családoknak adományoztak. A helyi emberek a hatalom és erő szimbólumának tekintették. A maja civilizációban úgy hitték, hogy a jaguár közvetíti az élők és holtak kommunikációját és megvédi a királyi családokat. A maják társuknak tekintették a szellemvilágban. Az aztékoknál létezett egy elit harcos osztály, melynek tagjait jaguárharcosoknak hívták.

Melanizmus

A ritka melanisztikus példányok teljesen feketék, ám a foltok mintázata közelebbről nézve rajtuk is látható. Mint a leopárd fekete színváltozata – a fekete párduc – esetében is közismert, a fekete jaguár sem alkot külön alfajt. A fekete testszínt egy domináns öröklődést mutató, de igen ritka genetikai allél okozza, ami sokkal ritkább, mint a leopárdnál. A feketénél sokkal ritkábbak a fehér (de nem albínó) példányok.

 

 

Tigris

 

A tigris (Panthera tigris) a ragadozók rendjébe és a macskafélék családjába tartozó faj. Valamennyi alfaja veszélyeztetett. A tigris a legnagyobb ma élő macskaféle, méretben csak a jégkorszaki barlangi oroszlán múlta felül. A tigrisek méretei és egyéb jellemzői alfajonként változóak. A vadon élő hím tigrisek 100 és 306 kg közötti tömegűek, hosszuk a farokkal együtt 220–330 cm (a farok hossza 60–100 cm). Nemi kétalakúság figyelhető meg, a nőstény tigrisek jóval kisebbek, 85–167 kg-ot érhetnek el, hosszuk 230–275 cm. A legkisebb alfaj a szumátrai tigris, a legnagyobb a szibériai tigris és a bengáli tigris.

 

 

Elterjedése

 

A tigris korábban a Közel-Kelettől a Távol-Keletig Ázsia jelentős részén előfordult. Mára szabadon csak Kínában, Tibetben, Szibériában, Mongóliában, Malajziában, Thaiföldön, Nepálban és Indiában lelhető fel.

 

Élőhelye igen változatos, a trópusi esőerdőkben, a száraz erdőkben, a mangrovemocsarakban és a magas füvű területeken egyaránt megtalálható. A legtöbb tigris erdőkben, illetve füves területeken lakik, amihez bundájuk mintázata is alkalmazkodott. Bár első látásra kirívónak tűnik a fekete csíkozás narancssárga alapon, de a száraz, narancssárgás árnyalatú fűben nagyon jól el tud rejtőzni.

 

Alfajok

 

A tigrisnek kilenc alfaját írták le, melyek közül három kihalt.

 

  • szibériai tigris vagy amuri tigris (Panthera tigris altaica)
  • dél-kínai tigris (Panthera tigris amoyensis)
  • bali tigris (Panthera tigris balica) – kihalt az 1940-es években
  • indokínai tigris (Panthera tigris corbetti)
  • maláj tigris (Panthera tigris jacksoni)
  • jávai tigris (Panthera tigris sondaica) – kihalt az 1980-as években
  • szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae)
  • bengáli tigris vagy királytigris (Panthera tigris tigris)
  • kaszpi tigris (Panthera tigris virgata) – kihalt az 1970-es években, újabban egyes szerzők a szibériai tigrishez sorolják

 

Megjelenése

 

Alfajtól függően a tigris testmérete igen eltérő lehet. A legkisebb alfaj, a szumátrai tigris (Panthera tigris sumatrae) testtömege átlagosan 90–110 kg, míg a legnagyobb termetű alfaj, a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) testtömege akár a 300 kg-ot is meghaladhatja. A hímek rendszerint nagyobbak, mint a nőstények. Testhossza a 2 métert eléri és akár 3 méternél nagyobb is lehet. Ezzel a tigris a legnagyobb élő macskaféle. Sárgásbarna illetve vörösesbarna alapszínű szőrzetét jellegzetes fekete vagy sötétbarna csíkozás díszíti, míg torka, hasoldala és a végtagok belső oldala világosabb, általában fehér színű. Hosszú farka szintén sárgásbarna vagy vörösesbarna alapszínű, melyen sötét gyűrűzet látható. Az arcán látható bajusz a tájékozódásban segíti. Szintén a tigris jellegzetessége a fülkagyló hátoldalán lévő fehér folt, melynek az egyedek közötti vizuális kommunikációban lehet szerepe.

 

Életmódja

 

A tigrisek magányos állatok, hosszabb ideig csak a nőstény és utódai élnek együtt. Bár egész nap aktívak lehetnek, főleg alkonyat után és éjszaka vadásznak. A legtöbb macskafélétől eltérően a tigris szereti a vizet, jól és kitartóan tud úszni. A nagymacskák közül csak a jaguár és a tigris számítanak jó úszónak, a tigriseket gyakran látni, amint tavakban és folyókban úsznak.

 

Visszahúzható karmainak és erős lábainak segítségével kiválóan mászik fára, és akár 8–10 méteres ugrásokra is képes. A hímek és a nőstények egyaránt saját territóriumot birtokolnak, a hímeké többszöröse lehet a nőstényekének, és egy hím területe több nőstényét is átfedheti. Területük határát állandóan jelölik a jellegzetes tereptárgyakra spriccelt vizeletükkel, valamint karmolásnyomokkal. Nincs természetes ellenségük, egyedül az ember jelent számukra veszélyt, míg a kölyköket kifejlett fajtársaik ölhetik meg.

 

A tigris fő táplálékát a nagy testű patások képezik, szarvasok, antilopok, vaddisznók, bivalyok, de akár a fiatal elefántot vagy orrszarvút, sőt alkalmanként medvéket, leopárdokat és krokodilokat is zsákmányolhat. Emellett azonban a kis testű fajok, mint például madarak, rágcsálók, békák és halak számára is veszélyt jelent, de a dögöt sem veti meg. Általában nem eszik minden nap, egy-egy sikeres vadászat után azonban egyszerre akár 40 kg húst is elfogyaszt. A kisebb zsákmányállatokat a tarkóra mért harapással öli meg, míg a nagyobb testű prédának a torkát harapja át, így fojtva meg áldozatát. Átlagosan 10–20 vadászatából mindössze egyszer jár sikerrel.

 

Nem nevezhető tipikus éjszakai vadásznak, nappal is gyakorta kóborol, territóriuma határait újra kijelölve. Naponta 35–40 km-t is megtesz, vizeletével, végbélmirigyének váladékával sokáig fennmaradó szagjeleket hagy maga után. Vadászata során a már kijárt ösvényeken settenkedik nesztelenül, lesve a préda felbukkanását. Vadat észlelve odalopakodik a közelébe, mindig figyelve, hogy a szél szembefújjon, így az elejteni kívánt áldozat nem érezheti meg a közelgő tigrist, majd pár hatalmas ugrás után megragadja azt. A veszélyes önvédelmi fegyverrel, aganccsal, szarvval rendelkező állatoknak a torkát ragadja meg, a vaddisznóra egyszerűen, macska módjára ráveti magát. Főleg nagyobb patás állatokat zsákmányol, de Szibériában ínséges időkben, vagy ha a rágcsálók nagyon elszaporodnak, egerészésre is adja néha a fejét. Kerüli az emberlakta vidékeket, de India sűrűn lakott folyópartjain emberevő példányok is kialakulhatnak. Ezek főleg beteg vagy idős tigrisek, amelyek felfedezik, hogy az embert könnyebb elejteni, mint a dzsungel vadjait. Az elejtett zsákmányt sosem kezdi ott helyben elfogyasztani, azt mindig elhurcolja valami védett bozótba. Egyszerre 35–40 kg húst is képes megenni. Ha jóllakott, a maradékot elrejti, fűvel, ágakkal befedi. Az így elrejtett zsákmányához később visszatér, még akkor is, ha az már oszlásnak indult. Kitűnően úszik, képes a víz alá is lebukni halászat közben. Ha melege van, szívesen hűsöl a vízben órákon át.

 

Szaporodása

 

A tigriseknek nincs kitüntetett szaporodási időszakuk, bár az északabbi területeken élők többnyire csak télen párzanak, így tavasszal jönnek világra az utódaik. A nőstények mindössze 3-6 napig ivarzanak, ezt átlagosan 103 napos vemhesség követi, melynek végén általában 2-3 kölyök látja meg a napvilágot. Születéskor súlyuk 780-1600 gramm, szemük csak a második héten nyílik ki. A kölykök 3 hónapos korukig szopnak, szilárd táplálékot már a második hónaptól kezdve fogyasztanak, de csak másfél éves korukban válnak önállóvá. A nőstény egyedül neveli utódait, akik féléves koruktól követik anyjukat a vadászatok során is, azonban általában 2-3 éves koruk között hagyják el végleg a szülőterületüket. Az ivarérettségüket 3-4 éves korukban érik el. Várható élettartamuk a szabad természetben ritkán haladja meg a 10 évet, fogságban azonban 20 évnél is tovább élhetnek.

 

Természetvédelmi helyzete

 

Habár egy évszázaddal ezelőtt még mintegy 100 000 tigris élt szerte Ázsiában, mára a szabad természetben élő állományukat legfeljebb 7 000 példányra becsülik, korábbi elterjedési területének pedig már csak 7%-án fordul elő. Kilenc alfajából három már ki is halt: a bali tigris az 1940-es években, a kaszpi tigris az 1970-es években, a jávai tigris pedig az 1980-as években tűnt el végleg a Földről.

 

A Természetvédelmi Világszövetség a hat élő alfajból kettőt a súlyosan veszélyeztetett kategóriába sorol: a szumátrai tigris vadon élő állományát 400-500, míg a dél-kínai tigrisét ma már mindössze 20-30 egyedre becsülik. A többi négy alfajt a veszélyeztetett kategóriába sorolja.

 

A tigris fennmaradását elsősorban az orvvadászat és az élettércsökkenés veszélyezteti. Az ember terjeszkedése számtalan élőhelyén elválasztotta egymástól az egyedeket, így a már amúgy is kis létszámú populáció tagjai gyakran saját közeli rokonaik közül választhatnak párt. Genetikai állományuk egyre romlik, egyre kevesebben nemzőképesek. A tradicionális keleti gyógyászatban több mint 3 000 éve használják a tigris különféle testrészeit: csontjait, szőrét, belső szerveit. Egyes területeken kíméletlenül üldözik őket, mivel veszélyt jelentenek a háziállatokra is, valamint néhány egyed emberevővé válik. Mivel a tigris élőhelyének csúcsragadozója, így meghatározó szerepe van a teljes életközösség fennmaradásában.

 

Tigrisek az állatkertekben

 

Mint veszélyeztetett faj, természetvédelmi szempontból fontos a tigrisek állatkerti tartása és tenyésztése. Az állatkerti látogatók részéről nagy népszerűségnek örvend a tigris, így az elmúlt években világszerte eredményes kampányokat folytattak a tigrisek megmentéséért, melyek révén a vadon élő tigrisek védelmének segítésére adományokat gyűjtöttek az állatkertek. Az állatkerti tigriseknek jelentős része még ma sem alfajtiszta egyed, mivel évtizedekkel ezelőtt megőrzésükre még nem szenteltek figyelmet. Az európai állatkertek a szibériai tigris és a szumátrai tigris fennmaradásáért összehangolt tenyészprogram keretében küzdenek. Magyarországon is gyakori állatkerti állatnak számít. Szibériai tigriseket Budapesten, Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden és Veszprémben tartanak. Ezenkívül élnek tigrisek Győrött, Kecskeméten és Miskolcon is. Nyíregyházán fehér tigriseket is bemutatnak.

 

Hibridek A tigris fogságban képes legközelebbi rokonaival, az oroszlánnal, a leopárddal és a jaguárral szaporodni, és így fajhibrideket létrehozni.

 

Alfajhibridek

 

Az alfajhibridek főleg fogságban gyakoriak, de előfordulnak a különböző alfajok elterjedési területeinek határvidékein is.

 

Színváltozatok

 

Fehér tigris A fehér tigris nem önálló alfaja a tigrisnek, csak egy színváltozata. A természetben igen ritkán fordul elő, mivel feltűnő színe miatt a fehér egyedek túlélési képessége kisebb, mint normál színezetű fajtársaiknak. Mindazonáltal nagyon ritkák a szabad természetben a teljesen fehér színű egyedek. Néha előfordul, hogy a bengáli tigris hasára jellemző fehér szín máshol a testen is megjelenik és ott nagyobb kiterjedésű fehér foltokat ad.

 

A tigrisek közül kizárólag a bengáli tigrisnek fordulnak elő a természetben fehér egyedei. Fogságban a szibériai tigrisek közt is előfordulnak fehér egyedek, igaz ezek nagyon ritkák. Vagyis a fehérségért felelős genetikai módosulás a bengáli tigrisek populációiban alakult ki, és nem terjedt át más, nem bengáli populációkba (lásd a génáramlásról szóló cikket).

 

Kitenyésztett színváltozatok

 

Az eredeti színtől eltérő színváltozatoknak a megjelenését és fenntartását az ember a fogságban tartott tigriseknél igen kedveli, így mára sikerült a „fehér tigris” mellett (amely fehér alapszínű fekete csíkokkal) egyéb színváltozatokat is kitenyészteni, úgymint a „hótigris” (teljesen fehér), „aranytigris” (normál vörös alapszínű, csíkjai azonban fekete helyett aranybarnák). Ezek az állatok többnyire hibridek, amelyekben szibériai tigris vérvonal is megtalálható.

 

 

Leopárd

 

 

 

A leopárd más néven párduc (Panthera pardus), a Panthera nembe tartozó négy nagymacskafaj egyike (a többi három az oroszlán, a tigris és a jaguár).

 

 

Etimológia

 

Eredetileg úgy gondolták, hogy a leopárd egy hibrid faj, mely az oroszlán és a párduc kereszteződéséből jött létre, és a leopárd általános elnevezése is ebből a hiedelemből fakad; leo, latin szó, melynek jelentése oroszlán, és a pard egy régies szó, melynek jelentése párduc. Korábban épp emiatt az etimológia miatt széles körben oroszlánpárd illetve indusi macska névvel is illették. A nyelvújítás korában, mint megannyi állatot, a leopárdot is átkeresztelték, azonban elnevezése rövidesen kikopott a használt nyelvből.

 

Megjelenés

 

Testhossza majdnem eléri a két métert, tömege 30–90 kg. Jellemző rá a nemi dimorfizmus, a nőstények mérete a hímekének mintegy kétharmada.

 

A legtöbb leopárd világos sárgásbarna vagy őzbarna, fekete pettyekkel, ám bundájuk színe nagyon eltérő lehet. A pettyek a fej felé haladva kisebbednek, a halovány hastájékon nagyobbak.

 

Élettere

 

 

 

Elterjedési területének csökkenése piros: egykori sárga:nem bizonyított világoszöld: részekre szabdalt sötétzöld: folyamatos

 

Bár nagy, ezt a főként éjjeli és fán élő ragadozót nehéz a vadonban megtalálni. A leopárdok megfigyeléséhez a legjobb helyet Dél-Afrikában, a Sabi Sand magánrezervátumban alakították ki, ahol a leopárdok hozzászoktak a szafari járművekhez, és azokat nagyon közel engedik magukhoz. Ázsiában, talán a legjobb megfigyelőhely a Yala Nemzeti Park Srí Lankán, ahol a világon a leggyakoribbak a vad leopárdok, ám még itt sem garantáltan láthatjuk őket, hiszen az állatok nyugalma érdekében a park több mint a fele nem látogatható. Egy másik jó hely a leopárd megfigyeléséhez a nemrégen újra megnyitott Wilpattu Nemzeti Park (szintén Srí Lankán).

 

 

 

Élettartam

 

A leopárdok a feljegyzések szerint elérhetik a 21 éves kort is.[1] A leopárdoknál a vemhesség mintegy 3 hónapig tart és a nőstényeknek almonként 1-6 kölyke születhet de általában 3-4 születik.

 

Alfajok

 

A leopárdnak számos alfaját írták le az idők során (1794 és 1956 között 27-et). Az 1990-es években végzett DNS-analízis nyolc alfajt állapít meg.[2] Egy későbbi vizsgálat az arab leopárd alfaji elkülönítését is megerősítette. Azonban a mintavételezés korlátai miatt a lehetséges alfajok száma lehet, hogy alá van becsülve.[3]

 

Az Természetvédelmi Világszövetség által elfogadott kilenc alfaj:

 

  • afrikai leopárd (Panthera pardus pardus)mérsékelten fenyegetett
  • perzsa leopárd (Panthera pardus ciscaucasica)veszélyeztetett
  • indokínai leopárd (Panthera pardus delacouri) – mérsékelten fenyegetett
  • indiai leopárd (Panthera pardus fusca) – mérsékelten fenyegetett
  • észak-kínai leopárd (Panthera pardus japonensis) – mérsékelten fenyegetett
  • ceyloni leopárd (Panthera pardus kotiya) – veszélyeztetett
  • jávai leopárd (Panthera pardus melas)súlyosan veszélyeztetett
  • arab leopárd (Panthera pardus nimr) – súlyosan veszélyeztetett
  • amuri leopárd (Panthera pardus orientalis) – súlyosan veszélyeztetett

 

DNS-vizsgálatokkal nem igazoltan, de potenciálisan elkülöníthető alfajok:

 

  • zanzibári leopárd (Panthera pardus adersi) - valószínűleg kihalt
  • anatóliai leopárd (Panthera pardus tulliana) - kihalt

 

Korábban alfajként leírt, de a DNS-vizsgálatok alapján nem külön alfajok:

 

  • sínai leopárd (Panthera pardus jarvisi) – a perzsa leopárdhoz sorolták
  • berber leopárd (Panthera pardus panthera) – az afrikai leopárdhoz sorolták

 

Zsákmányszerzés, táplálkozás

 

A leopárdok nagyon sikeres ragadozók, melyek sokkal többféle afrikai zsákmányállatot vadásznak, mint a többi afrikai nagymacska, gyakran esznek bogarakat, rágcsálókat és halat (ahogy a házimacskák is, melyekhez vadásztechnikájuk is hasonlít), illetve olyan nagyobb növényevőket, mint az antilop. A házimacskákhoz hasonlóan, de a többi nagymacskától eltérően, ültükből ugranak rá a zsákmányállatokra. Nagy méretük a kisebb macskák hatékonyságával elegyítve különösen veszélyessé teszi őket az emberek és a kutyák számára. Azokban az országokban, ahol leopárd él, a kutyákat védelmük érdekében ketrecben kell tartani. Afrikában, élőhelyük nagy részén a leopárdoknak más állatokkal kell versengeni a zsákmányért, mint például foltos hiénával, hiénakutyákkal és oroszlánokkal, és nem ritka, hogy más csúcsragadozók elzavarják őket az általuk elejtett zsákmánytól.

 

A házimacskákhoz hasonlóan, a leopárdok gyakran vadásznak éjjel, vagy alkonyatkor, illetve pirkadatkor. Becserkészik a prédát, mielőtt futnának néhány métert, hogy elkapják azt. Leggyakrabban fojtással ölnek, addig szorítják az állat torkát, míg meg nem fullad, ám a kisebb állatoknak el is törhetik a nyakát. A leopárdok zsákmányukat felviszik a fára, hogy az oroszlánok és hiénák ne tudják elvenni. Megfigyelték, hogy testsúlyuknak akár a háromszorosát is képesek felcipelni a fára, mely szemlélteti a bennük rejlő hatalmas erőt és energiát. Alkalmazkodó vadászok lévén a leopárdok, ha alkalmas zsákmányt találnak nappal vagy éjjel bármikor vadászatba lendülnek. Gyakran naponta többször is ölnek, mely esetben az első zsákmány elrejtésekor már a következő áldozatot vizslatják.

 

Színváltozatok, mintázatok

 

Fekete párduc

 

A fekete párduc melanózisos leopárd. Ezt a mutációt a fekete pigment (eumelanin) túltengése okozza a narancssárga pigment (feomelanin) ellenében. Ez merőben fekete bundát eredményez, habár a fekete párduc pettyei bizonyos részeken még kivehetők, mivel a pigmentek mennyisége eltérő a mintázatban és a fekete alapszínben.

 

Fekete párduc Magyarországon a Miskolci Állatkertben, a Kecskeméti Vadaskertben valamint a Szegedi Vadasparkban látható.

 

Királyleopárd

 

A királyleopárdnak nevezett ál-melanózisos leopárdnak normál alapszíne van, ám a mintázata egybeolvad és így úgy tűnik, mintha egyszínű fekete lenne. Néhány alfajnál, az egyszínű fekete terület lehúzódik az állat lágyékáig és combjáig; csupán néhány átlós aranybarna csík jelzi, hogy csak az alapszín fekete. A lágyékon és lábakon található pettyek, melyek nem olvadnak egybe sávokká és csíkokká, gyakran kicsik és halványak, inkább rozettát alkotnak. A fej és a végtagok halványabbak és foltosak, mint a közönséges pettyes leopárdoknál.

 

Egy ázsiai párducokról és hópárducokról szóló iratában, Pocock mellékelt egy képet egy Dél-Indiából vásárolt leopárdbőrről; fekete körvonalú foltok voltak rajta, mindegyikben pettyek voltak és mintázata inkább a jaguáréra és a ködfoltos párducéra hasonlított. Egy másik Pocock által szerzett dél-indiai leopárdbőrön a rozetták megszakadtak és egybeolvadtak, és túl sok volt benne a pigment, így az állat úgy nézett ki, mint egy sárga csíkos és foltos feketepárduc.

 

Több leopárd színváltozatot csak festményekről és múzeumi egyedekről ismerünk. Nagyon ritka esetekben a közönséges fekete leopárd pettyei összeolvadnak és így egy teljesen fekete leopárd lesz, melynek mintázata nem látható. Ál-melanózisos esetek leopárdoknál fordulnak elő. A pettyek sokkal sűrűbben helyezkednek el, mint általában és összeolvadva nagyrészt elrejtik az alapszínt. Sávokat alkotnak és néhány helyen teljesen fekete területet. Ettől eltérően a valódi fekete leopárdnál a sárgásbarna alapszín ezeken a helyeken látható. Egy ál-melanózisos leopárdnak narancssárga bundája volt, melyen egybeolvadtak a rozetták és a pettyek, ám a fehér hastájékon látszottak a megszokott fekete pettyek (mint a fekete és sárga kutyáknál).

 

A Harmsworth Natural History-ben (1910), R. Lydekker így írt egy ál-melanózisos leopárdról: Dél-Afrikában azonban található egy különleges sötét színű csoport, egy alfaj, melyet 1885-ben fedeztek fel a sűrű dzsungelekkel benőtt dimbes-dombos területeken, Grahamstown közelében. Ezen állat alapszíne mély sárgásbarna, narancssárga árnyalattal; ám a pettyezés, a megszokott rozetta-szerű elrendezés helyett, inkább kicsi és sűrű, mint a közönséges leopárd fején; míg a fej tetejétől a farok kezdetéig a pettyek szinte összeolvadnak, így olyan megjelenést nyújtanak, mintha a háton egy széles fekete sáv húzódna végig. A második bőrön a fekete terület közel az egész hátat és lágyékot átöleli, anélkül, hogy a pettyek kivehetők lennének, míg bőr utóbb említett részein a mintázat ugyanolyan, mint az első egyeden. Két másik alfaj is ismert; mind a négy az Albany területről származik. Ezek a sötét színű dél-afrikai leopárdok különböznek az Afrika északi és keleti, illetve az ázsiai területekről származó fekete leopárdoktól abban, hogy az utóbbin a rozettaszerű foltok megmaradtak és jól kivehetők, az előbbin pedig a rozetták eltűntek – mely, minden bizonnyal figyelemreméltó eset a közönséges afrikai leopárdoknál – és a bőr fekete részein a pettyek hiányoznak.

 

Egy másik ál-melanózisos leopárdbőrről készített feljegyzést 1915-ben Holdridge Ozro Collins, aki a bőrt 1912-ben vásárolta. Az állatot Malabárban, Indiában terítették le még abban az évben. A széles fekete részek, melyek olyan fénynél ragyognak, mint a selymes bársony, a fej tetejétől a farokvégig terjed és teljesen mentes bármely fehér vagy sárgásbarna szőrszáltól … A tigrisen levő fekete csíkok megkülönböztető karakterként szolgálnak a sárgásbarna alapon és a hát közepétől a hastájékig húzódnak merőleges vonalakban. Ezen a bőrön a csíkok szinte aranysárgák, a tigris jellemzőinek különlegessége és az ahhoz való hasonlóság nélkül, és az állat egész oldalán labirintust alkotva kanyarognak választékos hullámos körkörös mintát alkotva, néhány hüvelyknyi szélességben csillogó fekete sáv húzódik az állat hátán. Különlegessége még, hogy a lábak és a hastájék fehér és olyan pettyes, mint a leopárd bőre … A bőr nagyobb, mint egy leopárdé, de kisebb, mint egy jól megtermett tigrisé.

 

1936 májusában, a British Natural History Museumban egy ritka szomáli leopárd kifeszített bőrét állították ki. A bőr gazdagon mintázott volt bonyolult csavaros vonalakkal, foltokkal, sávokkal és vékony csipkeszerű mintázattal tarkítva. Ez eltér a pettyes leopárdtól, ám hasonlít a királyleopárdra, melyet a modern kriptozoológusok ezután királyleopárdként könyveltek el. 1885 és 1934 között hat ál-melanózisos leopárdot jegyeztek fel Dél-Afrika Albany és Grahamstown körzetében. Ez a helyi leopárdpopulációban fellépő mutációra utal. Egyéb királyleopárdról szóló feljegyzések érkeztek a délnyugat-indiai Malabarból. A trófeavadászok valószínűleg gyökeresen kiirtották ezeket a populációkat.

 

Egyéb változatok

 

Egyéb színváltozat például a vörös (eritrites) leopárd, csokoládébarna foltokkal vöröses alapon; a barnássárga leopárdok narancsszínű rozettákkal mintázottak krémszínű alapon; a halvány krémszínű leopárdok mintázata halovány és szemük kék, de vannak rozetták nélküli és csíkos végtagú leopárdok is. A Harmsworth Natural History-ban (1910), R. Lydekker írt jaguár-mintájú leopárdokról: A közönséges ázsiai leopárd, mint már említettem, nagy rozettákkal rendelkezik mely a test első negyedén látható. Az afrikai leopárdon, másrészt viszont a rozetták mindenhol kisebbek és zsúfoltabban helyezkednek el, és a vállaknál, illetve a fejen kisebb pettyekké alakulnak. […]. A közönséges leopárdokon nincs pötty a rozettákkal övezett világos területen, ám néhány ilyen Sziámból származó bőrön ott is vannak pöttyök, és ezzel összekapcsolható a leopárd a jaguárral, mely ez esetben teljesen normális.

 

A Nyíregyházi Állatpark hím, alfaji hibrid leopárdjának is van néhány jaguármintás rozettája.

 

Megkülönböztető tulajdonságok

 

A nagymacskák, különösen a pettyes macskafélék, fogságban és fényképen könnyen összekeverhetők. A leopárd közeli rokonságban áll és megjelenésre nagyon hasonlít a jaguárhoz; ritkább esetben a gepárddal is összekeverik. A három macskaféle élőhelye, szokásai és tevékenységei alapján azonban könnyedén megkülönböztethető a vadonban.

 

Míg a vad leopárdok csak Afrikában és Ázsiában élnek, addig a vad jaguárok csak Amerikában fordulnak elő, így a vadonban nem téveszthetők össze egymással. Külső jegyeik alapján is különböznek egymástól. A leopárdnak nincsenek pettyei a rozettákban, míg a jaguárnak vannak, és a jaguár foltjai nagyobbak, mint a leopárdé (lásd a jaguár fotókat). Az amur és az észak-kínai leopárd ritka kivételek ezalól. A leopárd kisebb és kevésbé zömökebb, mint a jaguár, habár a gepárdnál jóval erősebb testfelépítése van.

 

Megjelenésük ellenére a leopárdnak és jaguárnak hasonló a viselkedésmódja. A jaguárok az esőerdőtől a megművelt földterületekig, míg a leopárdok a sivatagokban és hegyekben, szavannán és erdős területeken fordulnak elő. A jaguár Amerikában, a leopárd Ázsiában és Afrikában honos.

 

A gepárd, habár nagy kiterjedésű területei fedi a leopárdét, könnyen megkülönböztethető tőle. A leopárd erősebb, zömökebb, nagyobb feje arányos a testével, és inkább rozettái vannak, mint pettyei. A gepárd sokkal gyorsabban fut és gyorsabban mozog, mint a leopárd. A gepárdnak sötét 'könnycsepp'-szerű minta húzódik lefelé a szemétől a szája sarkáig, mely a leopárdnak nem. A gepárdok inkább nappal, míg a leopárdok éjszaka aktívabbak; a gepárdok földhöz kötöttek (kivéve fiatal korban), míg a leopárdok gyakran másznak fára.

 

Elterjedés és természetvédelmi helyzet

 

Néhány évszázaddal az emberi beavatkozások előtt a házimacska után a leopárd volt a legelterjedtebb macskaféle: megtalálható volt egész Afrikában (a Szahara sivatag kivételével) és Kis-Ázsiában. A Közel-Keleten, Indiában, Pakisztánban, Kínában, Szibériában, Délkelet-Ázsia nagy részén, Jáván és Srí Lankán még mindig szabadon él.

 

A leopárd a nagyragadozókhoz képest meglepően jól fenn tudott maradni. Körülbelül 500 000 leopárd él világszerte. A legtöbb nagymacskához hasonlóan a leopárdot is egyre inkább fenyegeti élőhelyeinek eltűnése, és egyre gyakrabban kerül szembe vadászokkal. Óvatosságának és rejtett életmódjának köszönhetően még az emberi létesítmények közelében is észrevételen maradhat. Ennek ellenére nincs esélye az erdőirtókkal és a vadorzókkal szemben, úgyhogy több alfaja – az amuri, az anatóliai, a berber, az észak-kínai és a perzsa leopárd – veszélybe került.

 

Afrikában a leopárdvadászat hagyományos módja, hogy frissen megölt állatot helyeznek ki csalétekként az irtás szélére. A csalétket hajnalban rakják ki oda, ahol közismerten élnek és vadásznak leopárdok. A leopárd megérkezéséig egy vagy több fényszórót használnak a vadállat megvilágítására és a leghumánusabb módon lelövik.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 10
Heti: 11
Havi: 113
Össz.: 32 016

Látogatottság növelés
Oldal: Ragadozó állatok
Szórakoztató club - © 2008 - 2024 - motorkiraly.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »